Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Templombúcsút tartottak Nyírbátorban

2018.09.09

nyirbator.jpgE jeles eseményen jelen voltak a Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium növendékei illetve tanárai. A szentbeszédet Babály András plébános tartotta. Szentbeszédében említést tett a zsidó hagyományokról, hogy a választott népnek évente egyszer el kellet zarándokolniuk a Jeruzsálemi templomba. 

 

Azzal a céllal, hogy áldozatott mutassanak be Istennek. A beszédében arra is kitért, hogy minden vallásnak van saját temploma és, hogy minden valláskultúra a maga módján imádja az Istent.   Az eseményt szeretet nekik lakomával zárták.